szánta ötet, hogy nem szolhata. végtire magához térvén. mondá. hogy ha ugy szerettelek mint fiamot mikor lunlei voltál. mostanában hogy eleonora vagy ugy szeretlek mint leányomot, és ugy tisztellek, és tsudállak, mint az aszonyok közöt legg méltobbat. és tekéntetessebet, de abban ne kételkedgyél. mert ki veszlek akerm keze közül. és a válesco kezében adlak. azt pedig nem gondolhatom dom fernánd ellene mondana annak az álhatatoságnak. a mely természete a spanyol nemzetnek. és hogy meg szegné hitit, a mely nem illenek a betsületet szeretö emberhez. ezekre a szokra sokat suhajtozék eleonora, de egészen, a Ivon tanátsát akarván követni. egy kevesé meg tsendesedék elméje.
Azon a napon olyan szép idö volt. és olyan jó szél fút, hogy szerencsés utozásokot gondolták lenni, és éléonora azt igen reménlé. hogy tsak rövid idö mulva végbe viheti szándékát, de azon az éttzaka oly rettentö szélvész támada. elegyesen nagy Zápor esövel, és meny dörgésel. hogy az anglus hajokot. tellyeségel el szélyezté egy mástol.
Ez a rettentö szélvész, két nap. és két éttzaka tarta, a harmadik napon az idö fel tisztulván, kerm tsak egyedül látá a maga hajoját. és azon igen meg ijede hogy talám el veszet volna a lunlei hajoja. azután jelül álgyukbol lötete. és igy tselekedék. minden ora után. azonba közelgetet jamaik szigetéhez. az alat pedig sokan ahajoji közül. ö hozája gyülekezének. de senki hirt nem tuda mondani a hajorol. amelyen volt lunlei, egy nehány napig szüntelen lötete álgyukbol. hogy meg tudnák hol létit. de tsak haszontalan volt., akoron anagy keserüségnek adván magát. ezerszer meg bánta. hogy maga mellöl el botsátotta volna, ebben a nagy bajban lévén, tudtára adák néki, hogy hajokot látnának., a melyek feléje közelgetnének. meg üsmervén. hogy spanyol hajok. azért a hartzhoz készüle.
A mint is azok ahajok, a dom fernand parantsolattya alatt lévén, nem tsak boszu állásbol. de még a montros beszédiért is, aki már a spanyolok közi állot volt, igen ohajtá. a kermvel valo hartzot, gondolván, hogy véle együt talállya társát. mihent meg üsmeré a kerm hajoját, azonnal hozája közelgete mint egy fél álgyu lövésnire, és rettentö képen kezdének egy máshoz lödözni. atöb hajok is hasonlo képen tselekedének egy más közöt, hogy pediglen egy mást láthassák
(III. Mulattságos napok: 33)